Jelrendszer

Bevezetés

Ezen az oldalon magyarázatot találhatnak a rajzaimban használt különféle jelölésekhez. Alapjában véve a szinte kizárólagosan elterjedt Yoshizawa-Randlett rendszer módosított, kibővített változata látható itt. Néhány jelzést (például az oda-visszahajtást) mások eltérő módon használnak, de a legtöbb origamis leírás megérthető az alábbi jelek ismeretében.

A módosítások és kiegészítések egy része az amerikai John Montroll-tól származik, ezeket többen használják és széles körben ismerik is. Ilyen az oda-visszahajtás módosított formája, a kihúzás jelölése, illetve az „itt nyomd a papírt” és az „ide bújtasd az ujjad” jelek. Egy kisebb kiegészítést én magam javasolnék: az „áthajtunk x réteget” nyíl rendkívül hasznos lehet olyan helyzetekben, ahol nem derül ki világosan a rajzból, hogy hány réteget is érint a jelölt hajtás.

A hegyhajtás vonaltípusát illetően: a szakirodalomban két különböző forma van használatban. Egyesek az egypontos, mások a kétpontos változatot részesítik előnyben a másikkal szemben. Én az utóbbi csoportba tartozom, de más leírásokban az egypontos verzió is gyakran előfordul, ezért érdemes megjegyezni.

Az alábbi diagramm kizárólag személyes használatra tölthető le!
Minden más esetben a hozzájárulásom szükséges.

Segíthetsz az oldal népszerűsítésében!

Kattints a Tetszik/Like gombra, és oszd meg ismerőseiddel is a budaiorigami.hu Facebook oldalát!

×