Gémeskút
Néhány szó a modell történetéről...
Ez a modell 2009-ben, a Magyar Origami Kör logópályázatára készült. Mindenképpen valamilyen „hungarikumot” szerettem volna feldolgozni, ugyanakkor olyan témára kellett szorítkoznom, amit aránylag kevés hajtásból ki lehet hozni. Így született meg a stilizált gémeskút ötlete. Mivel nagy kedvencem a „színváltós origami” műfaja, adott volt, hogy ezt a feladatot is így oldjam meg.
Az első verzió aránylag könnyen jött, azonban erről még hiányzott a kötél (kútostor). A koncepció átgondolásával végül sikerült ezt a problémát megoldani, így jött létre a végeredmény, amit az alábbi fotóskicc segítségével bárki elkészíthet. Egyedül a kútkarám kialakítása okozhat talán elsőre némi nehézséget, de megéri a fáradozni vele, mert ezzel a metódussal érhető el, hogy minél kevesebb felesleges hajtásél zavarja a végső képet.
Megjegyzés: a fotóskiccben szereplő modell aránylag vastag papírból készült. Vékonyabb anyaggal dolgozva az extra hajtásélek még kevésbé látszanak, így tisztább összkép érhető el.
Az alábbi diagramm kizárólag személyes használatra tölthető le!
Minden más esetben a hozzájárulásom szükséges.
Érdekelnek további diagrammok? Számos modell leírása megvásárolható, illetve letölthető!